Bükki kirándulás 2012


2012-08-08 23:21:27

Egy kedves ismerősöm kérte, hogy meséljek erről a túráról neki, amit netes körülmények között kényelmesebben meg tudok tenni, illetve másokkal is meg tudok osztani. Így elkészítettem egy élménybeszámolófélét (ismét).

Mielőtt azért a közepébe vágnék, álljon itt egy térkép az útvonalról, illetve a különböző hegységek egymáshoz képesti viszonyáról.


Bükk_Mátra_Borsodnádasd nagyobb térképen való megjelenítése

Eredetileg a Mátrába terveztük az utat, de mivel nem sikerült ott hirtelenjében szállást találni, így kicsit messzebb a Bükkben tanyáztunk. A térképen bejelöltem a Mátrát, a Bükköt, illetve a szállást. Szóval a Mátrát megkerültük, láttuk távolról, de közeli kapcsolatba nem kerültünk vele.
Nah de mindent az elején. Mert már ott voltak vicces dolgok. Sikerült ugye autót szerezni, ami jó dolog tud lenni, de ha az ember nem szokja meg, hogy minden nap használja, akkor olyan problémák tudnak fellépni, hogy a kocsikulcsot, egy olyan idomba helyezi el a csomagtartóba, hogy azt csak az autó elemeire bontásával tudja visszaszerezni:
Egy fél órás bontogatás után, sikerült elindulni (meg egy eltévedés a pláza 6 szintes parkolójában :D (a fene se gondolta hogy 243-as hely van több szinten is)).
Ahogy mentünk a kb. 2-3órás úton, ahogy azt említettem, megkerültük a Mátrát,
és eljutottunk a bükki szállásunkra:
 
Mind a tulaj nénivel, mind a szállással meg voltunk elégedve, jó volt a kert is, gondozott, voltak kerti szerszámok, tudtunk fát vágni nyárshoz stb...
Ott találkoztunk a csapat másik felével (mi mentünk 4-en, Ők ketten). Aznapra egy 15km-s túra volt betervezve, de a szállás annyira csábította a társaságot, hogy inkább a régóta való nem talákozás örömére, beszélgettünk, meg eszegettünk. Ekkor eszembejutott, hogy van Nekem egy kukkerom, addig rakjuk össze próbáljuk ki. Így is lett megnéztük egy jó messze lévő karót :p, ami jelen eseten mindenkit érdekelt
Mire 2-3 óra tájára megettünk, és indulásra határoztuk el magunkat, látszott, hogy nem lesz ebből 15km, elég lesz oda egy laza sétakör is a közelben.
 
 
 
A kiscsapat túra közben:

Szerencsénkre, bár esőt ígértek a hétévégére, ezt a kalandot szárazon megúsztuk. A következő programunk a tábortűz volt. Mivel valamennyien városból érkeztünk, ahol az egyetlen módja a faszerzésnek, ha felszedjük a parkettát, így kihívás volt az ott található nyersanyagok (úgymint akácfa) felkarikázása, hasogatása is. De ahogy az olimpiai bajnokaink sem adták fel mi is hősiesen helyt álltunk és:

Még mielőtt megkérdeznétek, nem, nem az élő tuját tettük fel a tűzre, az csak a háttérben van :) 
Mire sikerült parazsat csinálni, felvágni a hozzávalókat, szépen beesteledett. Sikerült egy szentjánosbogarat is megpillantani, bár elsőnek (tudom szakmai ártalom) világító zöld lednek véltük többen.



Játszottunk Tamásnak a lámpájával ami kimondottan nagy élvezetet nyújtott, mert a 100m-re lévő házfalon is látni lehetett a lámpa fényét. (megvallom azóta tervezem én is egy hasonló beszerzését)
A reggelt egy szuper ébredésnek lehettem tanúja, kevés olyan szobában aludtam még eddig ahol egyszerre két falon is volt ablak, ráadásul a szélső pont keletre nézett, így gond egy szálse volt.

 

A gyors reggeli túrák után (meglepő módon a hegyi levegőben mindenkinek eszébe jutott reggel hogy elmenjen a közeli boltba venni egy kis reggelit ami nem is lenne fura, de hogy mindenki egyénileg indult... pont mire a másik hazaér az már fura) nekifogtunk a reggelinek, ki mit talált, majd a tegnapra kiszemelt Szilvásváradi túra egy részét próbáltuk teljesíteni. Irány a két autó, és útra fel:

 

Lett volna pár variációnk, hogy mit csinálunk, de végül fátyol vízesést szemeltük ki célnak. Ez szerény becslésem szerint egy 5-6km-es túra lett. Bár a táv nem volt sok, élményekkel gazdagabban tértünk haza. 
Kb háromnegyed volt egy szabadtéri erdész múzeum feleség. Legfőképpen gyerekeknek szólt, kitettek mindenféle erdei játékokat. Na, mi gyerekeknek gondolván magunkat az összeset kipróbáltuk egy pár órát biztos ott töltöttünk. Íme pár kép:


(ember-madár fesztáv összehasonlító)


(távolugrás állati mércével)


(vízterelés)

Miután kijátszottuk magunkat, jött a magyar vízesések jeles képviselője a Fátyol-vízesés. innen nagyon hamar ott voltunk. Sajnos a látvány ami fogadott messze alul maradt a várttól. Sajnos a nyári szárazságott meg lehetett érezni itt is.

A rövid gyönyörködést követően megindultunk hazafele, mert tudtuk, hogy még haza is kell valamikor érkezni. és egy ebédelés meg pakolászás is bele kell hogy férjen a programokba. Visszafele jövet a túraút kezdeténél a parkolóban volt egy halsütő. Neten bogarászva erről kimondottan jó kritikákat hallottam, így ragaszkodtam hozzá hogy itt ebédeljünk. Az ár dkg/kg-ban volt megadva (ami eddig nem volt sztem divat), így annyira nem is néztük, azért jöttünk hogy jól érezzük magunkat :P. Hiba volt nem foglalkozni vele. 2 hal sültkrumpli körettel ~4500Ft volt. A hajunk megállt. Rajta volt a feje is, hogy kijöjjön a megfelelő súly, amúgy lehetne bezárni a sütödét valszeg. 
Miután kifizettük az íze sem volt olyan finom, de tanultunk ebből is. Ahogy érzem sült pisztrángot nem valószínű, hogy venni fogok/unk. Íme pár kép róla:

A hulla:

Ekkor nagyjából délután 4-5 fele járhatunk, ideje volt lassan hazafele venni az irányt.  Otthon pakoltunk egyet és el is jött a búcsúzás ideje. Az érkezés autópálya, sőt 1. osztályú út hiánya miatt a késői órákra esett, de ennek a pár napnak az élményét senki nem fogja tudni elvenni tőlünk. :) 
A fantasztikus élmény talán abban volt, hogy senki nem morgott, nagyon toleráltuk egymás tetteit, mert lehetett volna biztos vitázni egy két baklövés miatt. De minek? Emiatt jöttünk ide? Így igazán tudtuk élvezni ezt a két napot. 

Álljon itt még búcsúzásul két kitüntetett szerepű kép. Az egyik a jegyes páré, akik bizony még itt szabadon élik az életüket egy hónapig:

És végül mi lehetne illőbb befejező kép, mint egy remekül sikerült fotó a cinegéről:


(by Tomi)

 

 







Hozzászólások:


Kiki:   2012-08-13 22:35:06
gratulálok! 2 év után ti vagytok az első hozzászólók :) Bízom benne én is, hogy még több hasonló kalandban lesz részünk.

Mesi&Tomi:   2012-08-13 21:49:34
Jó a beszámoló és a képek is, sőt a túra is jó volt! :) Csináljunk még ilyet!

Hozzászólás beküldése (nyisd le)